A bagoly és a(…)

ápr 14, 2013 by

A bagoly és a(…)

(…cicababa) A bagoly egy szépreményű fiatal író, bár könyve még egy sem jelent meg, a cicababa pedig egy temperamentumos ifjú hölgy, aki valamivel sikeresebb karriert futott be a saját pályáján – igaz, hogy a legősibb mesterséget űzi. A helyszín pedig egy New York-i bérház, annak is két szomszédos lakása. Így a téma mi is lehetne más, mint a szerelem. Streisand azon kevés művészek egyike, aki mind színészként, mind pedig énekesként egyaránt rendelkezik Oscar-díjjal. (Kétszeres Oscar-díjas, háromszoros Golden Globe-díjas és többszörös Gramm-díjas  színésznő, énekesnő, zeneszerző, rendező, forgatókönyvíró és producer.) New York Brooklyn negyedében született ortodox zsidó családban. Édesapja korán meghalt, hiánya Barbrának nagy fájdalmat okozott. Ez adott indíttatást első rendezéséhez (Yentl).

Anyja nem nézte jó szemmel lánya színészi álmait, ezért folyton becsmérelte Barbra külsejét. A 70-es években saját produkciós irodát alapít. Szerepeiben főként akaratos, elszánt nőket alakít, drámai és komikus szerepek megformálásában egyaránt élen jár. 

Tudd, hogy lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet is várnod kell, indítás után!..

Related Posts

Tags

Share This

Szólj hozzá!

You must be logged in to post a comment.