Szenvedés!

Szenvedés!

Júdás „egy a tizenkettő közül”, tehát a szűkebb tanítványi körhöz tartozik. Nem derül ki, hogy az árulásnak mi volt az indítéka. Máténál viszont a pénzéhség az egyik motívum. Lukácsnál pedig még súlyosabb: beleszállt a sátán, a sötét erőknek szolgál. János éjszakára teszi az eseményt, és a tolvaj szóval jellemzi: ezzel is sötétebbre festi alakját. Ebben a tettben is Isten akarata valósul meg olyan módon, hogy Isten „saját Fiát nem kímélte, hanem áldozatul adta mindnyájunkért.” Márk szerint a készület napja péntek volt, a szombat előtti nap. Ekkor volt Jézus halála. A vacsora pedig előtte lévő este volt, azaz a széder estén. A szinpotikusok szerint Jézus halála Nissan hónap 15-én volt, azaz húsvétkor. János szerint 14-én, azaz nem húsvétkor. Jn 19,14: „Húsvét előkészületi napja volt.” Azonban szerinte is csütörtökön volt a vacsora, bár nem húsvéti volt. Jánosnál fontos a szimbólum. Ő a vacsorát péntekre teszi, mivel aznap délután hal meg Jézus. És este fogyasztották el a húsvéti bárányt, mert délután föláldozták.

A szinoptikusok, így Márk is az egyiptomi szabadulással kapcsolják össze az utolsó vacsorát – az Eucharisztia szabadító voltát hangsúlyozzák ezzel. János pedig a húsvéti bárány szimbolikára fektet nagyobb hangsúlyt. Márk célja az, hogy Jézus előretudását bemutassa. Az előretudást bizonyítja például az a jelenet, amikor Jézus elküldi két tanítványát a vacsora helyszínére: ők pedig úgy találnak mindent, ahogyan Jézus megmondta nekik. Júdás árulásához visszatérve is kijelenthejük, hogy prófétai előretudásról van szó. Az áruló pedig az asztalközösségben van. A Zsoltárokban ezt olvassuk: „Még barátom is, akiben megbíztam, aki együtt ette kenyerét velem, az is ellenem emelte sarkát.”. Az egyik legaljasabb dolog, ha valaki az asztaltársaság feje ellen támad.

A tanítványok a kijelentés hallatán elszomorodtak, és kérdezgették: „Csak nem én?”. Márknál homályban marad az áruló személye, Máténál kiderül, amikor Jézus válaszol Júdás kérdésére: „Te mondád”. Az árulással kapcsolatban Jézus megjegyzést mond. „Az Emberfia elmegy ugyan…” Ezzel felségcímét hangsúlyozza a szenvedés előre mondásával együtt. A hangsúly Isten akaratán van, de nem csökkenti az áruló felelősségét. Ugyanakkor a kijelentés, miszerint Júdásnak jobb lett volna, „ha meg sem születik”, nem jelenti azt, hogy elkárhozott Júdás. Jób például megátkozza születését az evilági lét sikertelensége miatt. Vagy például a beszéd választékosságával kapcsolatban Siráknál találunk utalást rá: „azt ne kelljen kívánnod: bár ne születtél vona, vagy átkoznod kelljen születésed napját.” Tehát erősebben kifejeződik a megbánás gondolata, hogy bárcsak ne követte volna el ezt a gonoszságot.

Submit a Comment