A nejem és a feleségem

Már 8, 2013 by

A nejem és a feleségem

L’una e l’altra [2012]: Amikor Perla megözvegyül, nem csupán férjét veszíti el, hanem az anyagi biztonságát is, a megboldogult után ugyanis mindössze egy düledező toszkánai ház marad. Az újabb kellemetlen meglepetés akkor éri, amikor odaköltözik a lányával, és kiderül, hogy a házat a megboldogult másik családja lakja – egy másik feleség és három lánya. Ám mivel nincs más megoldás, a két özvegynek és a négy lánynak valahogyan mégis együtt kell működnie… (Info) Főbb szerepben: Christopher Lambert. Egyike a legismertebb francia színészeknek, beleértve az angol nyelvterületet is. Első filmszerepeit a 80-as évek elején kapta, majd sikerrel tűnt fel a Greystoke – Tarzan, a majmok ura című kalandfilmben, első elismerését azonban Luc Besson Metrójában aratta, melyért César-díjjal jutalmazták. Máig legjellemzőbb alakítása, Connor MacLeod, a halhatatlan skót a Hegylakó címszerepében, pedig végre elhozta számára a kívánt népszerűséget, melynek révén ma is sokan csak a hegylakóként ismerik őt.
Rejtett tartalom Login vagy Register hogy megtudd nézni a filmet. Jöjj hát, szeretettel várlak! Mert ugye te is tudod? Aki ismeri a célt, az megtalálja az utat is! Bejelentkezés avagy, Regisztráció után nincs olyan amit nem látnál! Ha valami elnyerte a tetszésed, szólj hozzá, írd ki magadból amit gondolsz, amit érzel! Nabucco voltam. Hungary in the heart of Europe. I live in Győr

Gyermekkori szembetegségének köszönhető átható tekintete (mivel rossz látása ellenére nem viselhetett kontaktlencsét, a kardjelenetek biztonságos leforgatásához hihetetlenül sok gyakorlásra volt szüksége) és kedvező fizikai adottságai révén Lambert az elkövetkező években elsősorban kaland- és akciófilmek kedvelt főszereplőjeként növelte ázsióját: a Hegylakó két folytatása mellett feltűnt a Fortress – 33 emelet mélyen a pokolban, a Fenegyerekek, valamint a Mortal Kombat című filmekben is. A szerzett ismertsége ellenére a kilencvenes évek elején készült filmjei rendre elbuktak a mozikasszáknál, ezért az évtized végére egyre alacsonyabb nívójú filmekben szerepelt, azóta is javarészt ilyen filmekben látható, de sorozatban is felbukkant, például az NCIS: Los Angeles-ben.

Related Posts

Tags

Share This

Szólj hozzá!

You must be logged in to post a comment.