A remény születése

jan 28, 2013 by

A remény születése

Born of Hope [2009]: A gyűrűk ura Fan filmje.A film a Gyűrűk Urában csak említett Dúnadánok életét mutatja be…Azon belül is Aragorn szüleiét és az ifjú Aragornét. Dúnadánok: Azok az edánok (emberek), akik a Másodkor elején Númenorba hajóztak, valamint az ő utódaik. Númenor bukásai után a dúnadánok csupán a Hűségesek, és Umbar Fekete númenorjainak képében maradtak meg. A Hűségesek királyságot lapítottak: Gondort és Arnort… (Megjegyzés) Kate Madisont annyira megihlette a Gyűrűk Ura trilógia, hogy mindenáron szeretett volna egy saját részt leforgatni. Nem volt hozzá 200 millió dollárja, nyolc éve a forgatásra, sem Új-Zéland mesés tájai. Összesen nyolcezer fontja volt, és remélte, hogy a színészek ingyen segítenek neki álma megvalósításában.

Madison részmunkaidőben irodai munkát vállalt, hogy több pénze legyen, adományokat fogadott el a projekt számára. Ebből 17 ezer font gyűlt össze. A 400 fős stáb nem kért fizetést, így sikerült egy év alatt leforgatni a filmet angliai helyszíneken. “Volt, hogy hidegben, esőben, sárosan gyalogoltunk az erdőben, azon gondolkozva, hogy vajon sikerre vihetjük-e ezt a filmet” – mondta Madison. Az egyik színész így nyilatkozott: “Nagyon vicces, hogy kevesebből állítottuk elő a filmet, mint amennyibe Peter Jackson reggelijei kerültek az eredeti filmek forgatása alatt”.

Related Posts

Share This

Szólj hozzá!

You must be logged in to post a comment.