Varsó 44

Varsó 44

Az 1944-es Varsó. Több mint 200 ezer áldozat, a lengyel főváros 90%-a lerombolva, és egy igen komoly ok, amiért a lengyelek nem szeretik az oroszokat. Andrzej Wajda már 1957-ben megpróbálta feldolgozni a traumát Csatorna című nagy hatású filmjében, azonban azóta felnőtt jónéhány generáció, akiket szerencséjükre már fizikailag nem érintett meg a háború rothadó lehelete, sokan nagyon el sem hiszik azokat a borzalmakat, amiket nagyszüleik, esetleg szüleik gyerekként átéltek. A mai tizen-, huszonéves fiatalok számára a 2. világháború jobbára csupán egy esemény a történelemkönyvben, holott annak okai és okozatai sajnos túlontúl jelen vannak a mai világban is.

Nyilvánvalóan őket célozza meg Jan Komasa igen komoly költségvetésből előállított, helyenként valóban látványos Varsó 1944 című filmdrámája.

Jan Komasa megtesz mindent, szinte tételesen megmutatja az összes borzalmat, ami megtörtént ’44 nyarán Varsóban, látunk tömegével szétrobbanó testeket, gyereket, terhes nőket fejbe lőve összeesni. A főszerepben tettre kész fiatalokat látunk – hiszen ők voltak a felkelés derékhada a valóságban is – szerelemből esve háborúba, és szeretkezni golyózáporban, szétrobbanó házak nappalijában, majd látjuk őket elpusztulni is.

Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..

Submit a Comment