A Karamazov testvérek

A Karamazov testvérek – az író utolsó nagy regénye. Először 1879-80 során folytatásokban jelent. Dosztojevszkijt halála megakadályozta abban, hogy a tervezett folytatásokat is megírja. Az előképek között számba vehetjük a (középkori eredetű) goethei-fausti motívumot, továbbá a német romantika regényeit, és – természetesen az orosz epikából – Gogol és Puskin alkotásait). A sokoldalúan megrajzolt társadalmi tabló előterében a három fivér az apagyilkosság vádjával szembesül. A legkisebb, Aljosa a részvét figyelmével mindegyik szólamot megérti, sőt elfogadja, hogy a hibák, bűnök az emberhez tartoznak, vagyis a keresztényi megbocsátás eszközével még a leggyalázatosabb bűnt is feloldhatja.

A szerző A nagy inkvizítor című fejezetben szembesíti a jézusi igazságot a történelmi válaszadások lehetőségével. Ennek ellenpárja Iván párbeszéde az ördöggel, amely egyrészt a szerző kételyeit fogalmazza meg Iván istentagadásával kapcsolatban, másrészt teret ad a lélek hasadtságának bemutatására.

A Karamazov testvérek Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij legnagyobb és egyben legösszetettebb alkotása, Mihail Bahtyin irodalomtudós által polifon szerkesztésűnek nevezett regény. A többszólamúság itt azt jelenti, hogy a család, a testvérek jelleme és sorsa többféle választ is nyújt a legalapvetőbb erkölcsi kérdésekre, az ember fizikai, szellemi, értelmi és erkölcsi arcát ábrázolja a három testvérben.

Számos jelenet „nem evilági” alakja egy másik regisztert nyit, a transzcendenciát.