Jogi játszmák I /5.

jún 23, 2017 by

Jogi játszmák I /5.

Boston Legal: Világszerte nagy sikert aratott a “Jogi játszmák” című sorozat. Az 5 évadot megélt, évenként változó epizódszámú széria a bostoni Crane, Poole & Schmidt ügyvédi iroda rendkívül széles skálán mozgó jogi eseteit mutatja be. Az elsőre gyakran komikusnak tűnő ügyek mögött azonban általában valamilyen súlyos etikai vagy társadalmi probléma húzódik meg. Az ügyvédek ugyanúgy képviselik az állásából kirúgott nőimitátor Mikulást, az amerikai kormányt egy vérengzés megakadályozásának elmulasztása miatt perelő afrikai üzletembert, a sikeres, de súlyos hibát elkövető plasztikai sebészt és a feketepiacon maga számára tüdőt vásárló milliomost. A sorozat reflektál a valóságra is, záró epizódjában például a fennmaradás érdekében kínai tőkét vonnak be az iroda megmentésére, így a cégnévben szereplő Crane nevet a hasonlóan csengő, de immár kínai Changre változtatják

A folyamatos feszültség és humor forrása a fiatal, demokrata, az etikai elveihez végsőkig ragaszkodó ügyvéd, Alan Shore és idős mentora, Denny Crane szakmai­baráti viszonya. Az idillről és békességről pedig a valamennyi epizódot lezáró, az iroda teraszán zajló közös szivarozás és a világ dolgairól való filozofálás gondoskodik. Az öt Emmy­ és egy Golden Globe­díjat nyert sorozatot a fordulatos cselekmény és az általában tabunak számító témák tárgyalása mellett a kitűnő színészi teljesítményt nyújtó William Shatner, James Spader és Christian Clemenson teszi egésszé és értékessé

Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..

Related Posts

Share This

Szólj hozzá!

You must be logged in to post a comment.