Bajban vagyok 1.

Már 11, 2017 by

Bajban vagyok 1.

„Cím”: Horror a nyaraláson „Tartalom”: András idén feleségével, Máriával egy Budapest közeli szállodába megy nyaralni. Mindezt azért, hogy fiuk, a 10 éves Benjámin kipihenje az iskolai feszültségeket, ehhez szeretnének a szülők egy kis nyugalmat biztosítani. Alighogy megérkeznek a hotelbe, elkezdődnek a gondok. András mindenben talál valami kivetnivalót. A tulajdonosnő, Noémi rájön, hogy semmivel sem tudja kielégíteni András igényeit, de a java még csak most következik: András úgy érzi, hogy a család, aki a folyosón a velük szemközti szobában lakik, kifejezetten őket akarja idegesíteni. Amikor András megtudja, hogy Rakonczai Károly és Brigitta, lányaikkal, Kittivel és Dórával egy másik szállodából költöztek ide, sőt jobb minőségű ellátást kapnak, mint ami valójában járna nekik, akkor András még perrel is megfenyegeti a szálloda tulajdonosát…

A Segítség, bajban vagyok! című műsor két fontos problémakörrel foglalkozik: jogi esetekkel és pszichológiai szempontból problémás helyzetekkel. A saját gyártású sorozatban az izgalmas történeteken túl a nézők szakemberek, ügyvédek és pszichológusok elemzését, tanácsadását, útmutatását is láthatják. A szakemberek a történet megismerése során segítik a nézőt abban, hogy a bemutatott helyzetek mélyebb összefüggéseit is megértsék. A műsor tehát nem csak szórakoztató, izgalmas, de informatív is.

Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..

Related Posts

Tags

Share This

Szólj hozzá!

You must be logged in to post a comment.