A Fegyvertelen Katona

jan 14, 2017 by

A Fegyvertelen Katona

⓲➦ Desmond T. Doss különleges katona volt, az amerikai hadsereg egyik első tagja, aki lelkiismereti okokra és – hetednapi adventistaként – hitére hivatkozva megtagadta a fegyveres szolgálatot, ám ez nem akadályozta meg abban, hogy hazáját szolgálja a háborúban. Még puskát sem volt hajlandó a kezébe fogni, úgy vonult ki szanitécként a II. világháború egyik legkegyetlenebb csatájába, Okinavába, ahol a Fűrészfok gerinc bevételét kísérelték meg az amerikaiak a japán erőkkel szemben borzalmas veszteségek árán. A “ne ölj” parancsolatot megszegni képtelen, a kiképzésen bajtársai és felettesei által rendre megalázott Doss pedig nemhogy túlélte a fronton, hanem az egyik legnagyobb hősévé vált a csatának 75 ember életét megmentve a véres összecsapásban. Ezzel a tettével pedig kiérdemelte a legmagasabb katonai kitüntetést, a Kongresszusi Becsület Érdemrendet.


Története filmért kiált, ám Doss ennél sokkal szerényebb ember volt. Azt mondta, amit a csatatéren tett, az csak rá és Istenre tartozik. Amúgy sem állhatta Hollywoodot, a gonosz melegágyának tartotta, amely szórakoztatás gyanánt a szegény emberek kifosztásából él. Évekbe telt, míg Gregory Crosby producernek sikerült meggyőznie őt azzal érvelve, hogy a fiataloknak ezzel a filmmel mutathatnának példát, hogy az elveidhez, a hitedhez hűnek maradva még a háború halálsikolyokkal terhes zajában is meghallhatod Isten szavát. Ám úgy tűnik, Doss nem véletlenül aggódott, hogy miként formálódnak filmmé az Okinava szigetén történtek.

Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..

Related Posts

Share This

Szólj hozzá!

You must be logged in to post a comment.