Karácsonyi szerelem

dec 25, 2016 by

Karácsonyi szerelem

Golden Christmas |1996| : Jake Peterson élete java azzal telt, hogy a traktorgyárban felfelé küzdötte magát a ranglétrán. Elérte, amit akart, de meg is fizetett érte keményen, bármilyen sikeresnek is mondhatja magát, a magánéletben magányos. Ráadásul karácsony előtt két héttel, amikor már boldog-boldogtalan az ünnepekre készül, azt a feladatot kapja cégétől, hogy utazzon el szülővárosába, a nebraskai Athensbe és bocsásson el néhány embert az ottani gyárból. Amikor Jake megérkezik a városba, erőt vesz rajta a nosztalgia és az éjszaka kellős közepén nekiindul, hogy megkeresse a szülőházát. Így sikerül is azonnal magára vonnia a tizenegy éve özvegyen élő, gyermekeit egyedül nevelő Emma Murphy figyelmét. Emma a szó szoros értelmében letartóztatja az idegent és Jake csak akkor tudja meggyőzni az asszonyt arról, hogy nem bűnöző, amikor beszámol látogatása céljáról, arról, hogy nyolcvan traktort akar megrendelni a helyi gyártól.

Ezek után szinte természetes, hogy hősként, a város megmentőjeként ünneplik mindenütt és Emma is megbocsát neki. Ám hamar vége a dicsőségnek, mert Emma apja, a helyi gyár vezetője tudomást szerez Jake látogatásának igazi céljáról. Jake – most először az életében – hagyja, hogy az esze helyett a szíve döntsön.

Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..

Related Posts

Tags

Share This

Szólj hozzá!

You must be logged in to post a comment.