A prédikátor

ápr 12, 2017 by

A prédikátor

A Géppisztolyos prédikátor, avagy fegyverrel egy jó ügyért, amely megtörtént eseményeket dolgoz fel, Sam Childers ellentmondásos életét. Childers fiatal korában egy motoros banda tagjaként drogokkal élt és bűnözői életmódot folytatott egészen addig, amíg egy nap Isten meg nem szólította és látomást ajándékozott neki, hogy sorsa Szudánhoz, Afrikához kötődik és feladata az afrikai gyermekek megmentése. 1998-tól kezdődően aztán rendszeres vendég lett a fekete kontinensen, Szudánban, ahol ekkoriban még javában polgárháború dúlt, de igazán nem is ez, hanem a térségben tomboló Úr Ellenállási Hadseregének (LRA) akciói rázták meg igazán. Ekkoriban alapította meg a Kelet-afrikai Angyalok nevű alapítványát és létrehozott egy árvaházat Dél-Szudánban, amely a mai napig több száz gyermek otthonául szolgál. Childers tevékenysége során legalább ezer gyermek köszönheti neki sorsának jobbra fordulását, többségük LRA támadásoktól sújtott faluból, vagy magából a csoportból került be az intézménybe.


Amiért Childers mégis különleges a maga nemében, az a tény, hogy munkája során nem válogat az eszközökben, Észak-Ugandában és Dél-Szudánban is hajtott már végre fegyveres akciókat LRA által elrabolt gyermekek nyomában. Gerard Butler tökéletesen alakítja a karaktert, a gyermekek megsegítése és Amerikában maradt családja közti őrlödést is tökéletesen mutatja be. Egy megrázó és szomorú alkotást kaptunk, a halomba fektetett és elégetett gyermekek vagy az éjszakánként a falvakból a nagyobb településekre menekülő gyermekek tömegének képe sem volt szokatlan látvány Szudánban egyes periódusokban.

Childers a valóságban a mai napig utazik oda-vissza Dél-Szudán és az Egyesült Államok között, évente több istentiszteletet tart az USA-ban és “fehér prédikátorként” továbbra is harcol az LRA által elrabolt gyermekekért. A férfi élete és tevékenysége nagyon megosztó, komoly újságokban és internetes portálok jelentek meg cikkek mellette és ellene, főként azért, mert közvetetten azt hirdeti, hogy a gyermekek megmentése érdekében bármit el lehet követni, még gyilkolni is. Ha elrabolnák a gyerekedet, és én visszahoznám, számítana neked, hogy hogyan? – teszi fel a kérdést nekünk a prédikátor a film végén. Vajon mit mondanánk?

Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..

Related Posts

Share This

Szólj hozzá!

You must be logged in to post a comment.