Ausztrál Expressz 1.

Júl 26, 2016 by

Ausztrál Expressz 1.

„Tartalom”: Amerikai hajó érkezik az ausztrál Port Nelson kikötőjébe, fedélzetén két olyan utassal, akik életük jobbra fordulását várják Ausztráliától. Con Madigan az új országban új vállalkozásba akar kezdeni. Helybeli partnerével, Jack Taylorral postakocsi-járatot indítana Port Nelson és Wiga között. Madigan annyira biztos magában és vállalkozása sikerében, hogy egyenesen New Hampshire-ből hozta magával a legmegfelelőbb járművet. A másik amerikai utas Maggie Scott, aki tízéves lányával, Hannah-val azért érkezett Port Nelsonba, hogy találkozzon férjével, aki aranyat ásni indult a kontinensre. Ám Maggie-nek csalódnia kell, a férje helyett csak egy üzenet várja a kikötőben, azzal, hogy menjen Five Mile Creek-be, ahol végre találkozni fognak.Maggie engedelmeskedik, ám férjének ott is csak hűlt helyét találja. Azonban szert tesz egy barátra, Kate Wallace-re, aki befogadja az amerikai asszonyt és kislányát.

Madigan és Taylor elindítja az első, kísérleti járatot, amely hála az asszonyok, Kate és Maggie hatékony közreműködésének, komoly sikert hoz. Az akcióra azonban felfigyelnek a környékbeli banditák, és felismerik: Kate, Maggie és az állomáson dolgozó idős Paddy könnyű préda…

Az Ausztrál expressz című sorozattal időutazást tehetsz az 1860-as évek Ausztráliájába. Ezekben a legendás időkben az emberek, szerencséjüket keresve, minden veszéllyel szembeszállva özönlöttek azokra a helyekre, ahol valaki már talált aranyat. A banditák pedig áldozatra várva kóboroltak. A sorozat középpontjában két mindenre elszánt, talpraesett asszony áll: Kate Wallace, aki már hozzászokott a komoly áldozatokat követelő élethez, és az amerikai Maggie Scott, aki aranyásó férjét keresve érkezett a távoli kontinensre. A két asszony – az előítéletekkel és ezer veszéllyel szembeszállva – irányítja a helybeli postakocsi-állomást.

Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..

Related Posts

Tags

Share This

Szólj hozzá!

You must be logged in to post a comment.