A bolondok grófja

Jókai Mór műfajilag énekes bohóságnak nevezte az 1887. december 30-án, a Budapesti Népszínházban bemutatott 3 felvonásos vígjátékát. A darab lényegében, a kor divatjának megfelelően, egy népszínmű. Jókai vígjátékában kb. 80 népdalt énekeltek el a szereplők a korabeli nézők nagy gyönyörűségére. A cselekményben, egy gazdag bankár fia, az ifjú Koromfi megérkezik újonnan vásárolt uradalmába, melyet előző tulajdonosa halála után, az örökösök, a cselédséggel együtt eladtak. Koromfi megdöbbenve tapasztalja, hogy minden cselédje bolond.

Ráadásul a kastély előbbi lakója, Iringa grófkisasszony is ott lakik, aki néma, illetve csak énekel. A rászedett Koromfi előbb dühbe gurul, majd fejébe veszi, hogy kigyógyítja bolondjait… Jókainak ezt a vígjátékát ritkán látni színpadon.

Létezik azonban tévéfilm és rádiójáték (most ezt hallgatjátok) feldolgozás a műről. Örkény és a nagy színházismerő Gyárfás Miklós közös, Jókai-átdolgozása kéziratban maradt fenn, színházban nem mutatták be. A hagyatékból nem derül ki, kinek a felkérésére írták, melyik színháznak szánták, miért maradt el a bemutató. A kéziraton nincs dátum. Feltételezhető, hogy az 50-es évek elején készülhetett, mivel Örkény és Gyárfás akkortájt két másik művet is dramatizált (Különös házasság és a Zichy palota), mindkettőt színházi felkérésre, melyeket bemutatók is követtek. Az átdolgozott mű néhány szereplője más nevet kapott, illetve újabb szereplők léptek be a történetbe, első sorban egy kétes személy, egy gyanús kapitalista, valamint egy poéta, aki időnként még álnéven is mutatkozik be.

Ezzel együtt a cselekmény is némileg átalakult. A főszereplő gróf Örkénynél nem halt meg, hanem eladta kastélyát, a személyzettel együtt egy gazdag gyárosnak. Jókai kritikusai állandó hibájául rótták fel, hogy nem törődött a főszereplők lélekrajzával. Örkény ezt igyekezett pótolni. A szerelmes költő maga mondja ki, hogy ő is félbolond, hogy a poétasorsot választotta, hiszen Csokonai óta szállóige: “Az is bolond, aki poétának megy Magyarországon.” Látja és érzi a szegények keserveit. Nevetségesnek, pojácáknak és agyalágyultaknak tartja a nagyurakat. De bízik benne, hogy nem lesz ez mindig így! Eljön majd a boldogabb jövő, a szabadság!