Empátia és Összefogás

dec 19, 2014 by

Empátia és Összefogás

Amikor Jézus a földön volt, őszintén segíteni akart a szegényeken. Jézus szolgálatáról egy szemtanú a következőket mondta: „a vakok újra látnak, a sánták járnak, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik a jó hírt” De mi lesz azzal a sok millió szegénnyel, akik napjainkban élnek? Számukra van-e jó hír? Noha a legtöbben gyakran semmibe veszik a szegényeket, vagy egyszerűen megfeledkeznek róluk, Isten Szava, a Biblia megígéri: „Bizony nem marad mindvégig elfeledve a szegény, és a szelídek reménye nem vész el örökre”. Amellett, hogy a Biblia a reménység üzenetét tárja elénk, a mindennapi gondokkal is segít megbirkóznunk. Megmutatja például, hogy miként építhetjük az önbecsülésünket, ha az a szegényes anyagi helyzetünk miatt csorbát szenvedett.

Mindnyájunk életében elérkezik egyszer a pillanat, amikor segítségre szorul. Amikor az élet nehézségei megnőnek, akkor pont egymáson kellene segíteni. Jóval nagyobb szükség lenne a kölcsönös segítségre, empátiára és összefogásra. És mégis, azt látjuk, hogy ehelyett az egyéni érdekek és nárcisztikus érzelmek erősödnek fel, még a “jó” emberek esetében is.

“Bízzál az Úrban, és jót cselekedjél; E földön lakozzál és hűséggel élj”

Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..

Related Posts

Tags

Share This

Szólj hozzá!

You must be logged in to post a comment.