Az eljövendő múlt napjai

okt 26, 2014 by

Az eljövendő múlt napjai

X-Men: Days of Future Past [2014]: A mutánsok köztünk élnek. Ez így volt a múltban is, és így lesz a jövőben is. Legfeljebb nem ebben a sorrendben. Az alternatív jövőt, a mutánsok és emberek közti háború újabb fejezetét bemutató filmben az X-Men-mozik mindkét generációja játszik: a több, egymást keresztező idősíkon bonyolódó történetben Xaiver professzor tanítványainak nemcsak az emberekkel és az emberekben örök ellenséget látó mutánsokkal kell megküzdeniük – immár robotokat is bevetnek ellenük. A sok mutánsnak és a sok harcnak egyetlen célja van: meg kell akadályozni egy a jövőben készülő katasztrófát. De erre csak egyféleképpen van lehetőség: meg kell változtatni a múltat. (Jegyzet): A jövendő múlt napjai, Chris Claremont író és John Byrne rajzoló 1981-ben megjelent képregénye. A jövendő múlt napjai több szempontból is mérföldkőnek számít a kiadó X-Men-füzeteinek történetében.

Rejtett tartalom Login vagy Register hogy megtudd nézni a filmet. Jöjj hát, szeretettel várlak! Mert ugye te is tudod? Aki ismeri a célt, az megtalálja az utat is! Bejelentkezés avagy, Regisztráció után nincs olyan amit nem látnál! Ha valami elnyerte a tetszésed, szólj hozzá, írd ki magadból amit gondolsz, amit érzel! Nabucco voltam. Hungary in the heart of Europe. I live in Győr

Az Uncanny X-Men egyik legelismertebb alkotópárosának, Chris Claremontnak és John Byrne-nek A jövendő múlt napjai volt az utolsó nevezetes közös munkája, mely után a páros szétvált, amihez hozzájárultak a történet kapcsán kiéleződő alkotói nézetkülönbségek. A jövendő múlt napjaiban számos új szereplő mutatkozott be, akik az X-Men-történetek fontos résztvevőivé váltak. A történetben bemutatott disztópikus jövő, mely Claremont szándéka szerint eredetileg a sorozat jelenében játszódó cselekménnyel egyazon valóságban létezett, más írók munkája során egy külön, párhuzamos jövővé alakult, melynek később a kiadó a 811-es Föld besorolást adta.

Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..

Related Posts

Share This

Szólj hozzá!

You must be logged in to post a comment.