Újra és újra

Sze 23, 2014 by

Újra és újra

A reinkarnációban vannak akik hisznek és vannak akik nem. Mindannyian éltünk már különböző életeket. Ez a reinkarnáció elméletének alapja. Mi értelme van annak, hogy megszületünk és meghalunk, majd újra születünk és újra meghalunk? Mi a célja ennek? Az egésznek a kulcsa a fejlődés. A fejlődés lehetősége ugyan adva van, de az egyenlőtlenség különböző élethelyzeteket teremt, különböző tanulási módozatokkal. Senki sem azért születik betegen, szegényen vagy bénán, mert Isten vagy egy felsőbbrendű hatalom így akarta. Azért születik úgy, mert ő akarta így. A tudat, a megszületése előtt. Semmi sem véletlen. Semmi sem történik ok nélkül. Mindenki azért születik oda, ahol éppen születik, mert lelki fejlődésének szempontjából éppen az adott körülmények jelentik a legjobb tanulási közeget. A szegény ember azért szegény ember, mert így tudja megtapasztalni azt, amit születése előtt elhatározott. A gazdagságnak is megvan a maga oka.

Lehet, hogy eleve a gazdagság a feltétele annak, hogy a lélek a maga elé kitűzött célokat megvalósítsa, így eleve gazdag környezetet választ. A születési rendellenességek is ugyanilyen okok miatt alakulnak ki. Minden betegség valójában segít rávilágítani egy adott problémára, más utakat kínál a fejlődéshez és az egyén szempontjából hatékonyabb tanulási lehetőséget kínál fel. A nyomor, a kilátástalanság, a nehéz helyzetek szintén olyan lehetőségeket kínálnak, melyek a leghatékonyabban segítenek a tanulásban. Nem, a szenvedés nem jó, senki nem örülne annak, ha hirtelen megbetegedne, elszegényedne vagy más nehézségei jönnének az életben. Szenvedés nélkül azonban nem lehet tanulni. Ha minden tökéletes lenne, akkor nem lehetne tanulni.

Jézus szavai ezek: “ha valaki újjá nem születik, nem látja meg Isten országát”, és mondta még azt is, hogy az Isten országa nem feltétlenül a túlvilágon, hanem bennünk van. Azután folytatja ezekkel a szavakkal: “Ne csodálkozzál, hogy azt mondtam neked: Újjá kell születned.”

Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..

Related Posts

Tags

Share This

Szólj hozzá!

You must be logged in to post a comment.